kezfogas-2006
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KAPCSOLATOK
 
Látogatóink
Indulás: 2007-10-04
 
Aktuális

A 2009.áprilisban újra szerveződött egyesület honlapjának elérhetősége : 

www.kezfogas.eoldal.hu/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FELHÍVÁS !!!

 

Több mint 500 magyar apróság várja a szombathelyiek ajándékait

Romániában élő, gyermekotthonok által felkarolt magyar kicsiknek gyűjt
ismét a Nyugat Rádió.


„Jót tenni jó…" – idézhetném Csaba Testvért, aki pontosan egy évvel
ezelőtt ezzel a gondolattal üzent a vasi megyeszékhelyen élőknek a Nyugat
Rádió segítségével. Akkor még egy hónap kellett ahhoz, hogy az adományokat
szállító teherautó ne csak félig feltöltve induljon útnak. Az idei
karácsonyi segítség – Önöknek és a 88,4 partnereinek hála – már három
járművel érkezhet meg Erdélybe, a Böjte Csaba szerzetes által létrehozott
otthonokba.

A szombathelyiek az akciót tartós élelmiszerekkel, tisztító- és
tisztálkodó szerekkel, konyhai felszerelésekkel, valamint karácsonyi
meglepetésnek szánt használt játékokkal tehetik eredményesebbé.

A vasi megyeszékhelyen élők felajánlásait a Nyugat Rádió munkatársai
december első hetében adják át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban
élő magyar apróságoknak.

A Szombathelyről Erdélybe induló 88,4-es szállítmány Szovátán, Parajdon,
Szolokmán, Szászvárosban, Petrozsényben, Déván és Kisiratoson lepi meg
ajándékokkal a kicsiket.

Adományaikat november 30-ig a Hadnagy utca 9. szám alatti autósboltba,
vagy szerkesztőségünkbe, a Hefele Menyhért u. 2. szám alá várjuk. További
információért keressék fel a www.nyugatradio.hu weboldalt, vagy hívják a
06-30/488-72-22-es telefonszámot!


A több mint 500 magyar apróság nevében,

H. Szalay Balázs
2008. november 18.
Nyugat Rádió, Szombathely

 

 

Kedves Látogató, egyesületi tagok, támogatóink!

 

2008 ősze nagy ünnep az egyesület életében, hiszen most ünnepli fennállásának első évét!!

Az egyesület szerettel meghívja, meghív a  szülinapi bulijára  a Malom söröző különtermében november 8.-án este 6-tól!

 

Rendkívüli közgyűlés!!!

MEGHÍVÓ
 

Tisztelettel meghívlak a "Kézfogás a gyermekekért" Szociális Egyesület rendkívüli közgyűlésére.

Napirendi pontok:
1. Személyi változások (elnökség, új tagok)
2. Tagsággal kapcsolatos ügyek (tagdíj, önkéntes munka)
3. A 2008. év mérlegének elfogadása
4. Gyermeknapi gyűjtés
5. Gyermeknapi adománygyűjtő rendezvény
6. Egyéb ügyek
 
Helyszín: Malom Söröző, Szombathely, Malom u. 6.
Időpont: 2009. április 17. 17 óra
  
Szeretettel várlak a közgyűlésen.
 
Keresztes Szilvia
Elnök
 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2012. Május
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
BESZÉLGESSÜNK
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!